A márciusi kikelettel együtt reményeink is nőttek, hogy tavasszal beindulhat az egyesületi élet. A szeszélyes áprilisi napokban Majálisról álmodni csak a képzelet mert. De mertünk, terveztünk és meghirdettük. Több, mint két év után ez volt az első rendezvényünk. Kellő izgalommal, a megszokott módon aprólékosan eltervezve minden. Előző napokban a kellékeket szállítottuk a helyszínre, s izmos férfiak vágták a tüzelőt. A főző csapatok száma napról napra nőtt, míg végül hat csapatot vártunk vasárnapra. Az ulmi Kék Duna Kórus csapata, a neu-ulmi katolikus közösség, az ulmi cserkészek, a Baden-Württembergi Konzuli Magyar Iskola, az ulmi és Ulm környéki református közösség, a Történelmi Vitézi Rend Németország Törzsszéke, az Ulmi Magyar Kultúregyesület vezetőségének, tagjainak és sok önkéntes segítségnek köszönhetően Terülj, terülj asztalkám lett terítve az udvaron. Harcsapörkölt, babgulyás, marhapörkölt, csirkepaprikás, cserkész bogrács, báránypörkölt, körözött, padlizsánkrém, sült szalonna, sült kolbász, grillezett húsok, sárgarépa saláta, káposzta saláta… A sütemények sorát felsorolni is lehetetlen lenne, de azért megpróbálom: hókifli, tepertős pogácsa, krémes, tiramisu, almás sütemény, muffin, fánk, csokis süti, kókuszgolyó, a messze földön híres barack sütemény, pohárkrém, lekváros papucs – megannyi ínycsiklandozó finomság. Költői kérdés: van olyan magyar ünnepség, ahol nincs sör, bor, pálinka? Válasz: nem szokott lenni. Jó magyar szokáshoz híven volt ulmi sör, ozsdolai házi pálinka, gyümölcspálinkák és villányi, pécsi borok. Üdítőből sem volt hiány, s érzésünk szerint egy hordónyi kávé is elfogyott. De nem is csoda, hisz a Majális reggel 8-tól este 8-ig tartott…
De kezdjük az elején… Reggel 8-tól érkeztek a főző csapatok, s lassan elfoglalták a helyüket. Csapatokról beszélek, mert szülők, gyermekek és nagyszülők, barátok alkották a kemény magot. A mag köré pedig szépen gyülekeztek a segítő kezek. Mint egy jól megkomponált mű, úgy került minden részlet a helyére: asztalok és székek, a tűzhelyek alatt ropogott a tűz, a tematikus asztalok elkészítve, a színpad felépítve, a technikai háttér előkészítve, összekötve.
Fiatal fiúk aprították a fát, a férfias feladat kedvükre való volt. Füstjellel üzentünk, hogy főnek, sülnek az ínyencségek, s hogy a hangulat is emelkedjen, mindegyre koccantak a poharak, az ozsdolai tüzes víz bevált. Magyar iskolás lányok szolgálták ki a vendégeket, háttérben édesanyák segítették őket, vagy beugrottak helyettük, amikor a gyerekek játszani mentek.
Minden készen állt a vendégek fogadására. Az előzetes jelentkezések alapján több, mint 150 személy jelezte részvételét. De a valóság minden elvárásunkat felülmúlta.
A Grund a miénk, tele a tér, kezdődhet az ebéd. Rövid köszöntő és közös ima után megnyitottuk a Majálist.
,,Nagy a világ, az égig ér
De van ez a föld, ami a kezünkbe fér
Itt nevet a nap sugara ránk…,, énekelhettük volna a Pál utcai fiúkkal, hisz a nap is ragyogott ránk. Minden esőről szóló előrejelzés hamisnak bizonyult.
A finomságok feletti örömet felülírta a sok jó baráttal való találkozás. Rég nem látott arcok, mosolyok, meglepetések – hisz az elmúlt két év alatt sokan nem találkozhattunk. Gyerekek születtek, édesanyák várandósan, új szerelmek, házasság, régi jó barátok találkozása, sőt, két testvér találkozása is. Jelen lehetett Ő is, akiért közösségként oly sokat imádkoztunk… Az Úr útjai kifürkészhetetlenek…
Egy adott pillanatban már nem volt ülőhely, és mindenhol kisebb-nagyobb csoportok álltak. Telítődött a helyszín! A finomságokat kínáló asztalokat megrohamozták, választék volt bőségesen. Ahogy láttam, étvágy is volt! Versenyt nem hirdettünk, hogy melyik a legfinomabb bogrács, de a vendégek szerint mind nagyon ízlett.
Következett a Kék Duna Kórus Anyák napi műsora. Rövid köszöntő után a zene szárnyain repültünk tovább. Viva la musica – énekelték, s májusi, bodzavirág illatú, kék ibolya tündérek lengték be a teret. A kórustagok hangja, a zongora, a furulyák és a gitár igazán színessé tették az előadást. Hívatlan előadóművész a Szél volt, nem tudtunk ellenállni neki, néha meglebbentek a kották. A technika is akadályokat gördített elénk, de a közönség tapssal köszönte meg a műsort, s talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy könnyeket is láttam megcsillanni az édesanyák, nagymamák szemében.
A szervezők mindenre gondoltak, így a gyerekek sem maradhattak ki a szórakozásból. Az iskolás gyerekek számháborúzni indultak az erdőbe a cserkészek vezetésével. A harc komoly volt, bár győztek a feketék, ennek ellenére a pirosakkal a legnagyobb barátságban érkeztek vissza az udvarra. Az íjazásnak is nagy sikere volt, pontosabban: siker volt a gyerekeknek, a nyílvesszők megszenvedték a bevetést. Az ovis gyerekek mesebeli gyereksminket kaptak. De csak azután, amiután a magyar ovis társas játékokat végig játszották. A kisbabáknak varázslatos baba-mama-papa foglalkozás volt, gitárkísérettel, simogató hangon énekelve és mindeközben buborékfelhőben csalogatták a napocskát, majd elmentek a vásárba, találkoztak a nyuszival…
Sakk, tollas labda, focizás, biciklizés, futóbicikli, asztali tenisz, önportré készítés (selfie) vicces kellékekkel – mindenki találhatott kedvére való szórakozást. S ha még ez sem lenne elég, az óriási Nagy Magyarország térképen lehetett barangolni gondolatban vagy lélekben.
Az erdőből visszatérve egy éhes-szomjas gyerekcsapat lepte el a bográcsokat, üstöket, de minden üres volt már. Előkerültek a grillezni való húsok, s az egész nap táplált parázs végre főszerepet kapott. De volt még egy meglepetés a gyerekeknek! A kiürült bogrács helyére tábortűz került, a tűzfelelős nem győzte rakni a fát. Hogy honnan került mályvacukor elő? Csak az az édesanya tudja, aki osztogatta… Egy lelkes édesapa finom tésztát gyúrt, előkerültek a botok, a tüzet körbeállták a gyerekek, botkenyeret (stockbrot) sütve. Hogy milyen lett? Nem tudom, de morzsa sem maradt belőle.
A háttérben lassan elkezdődött az asztalok, székek, pultok lebontása, elpakolása, hisz közeledett az este.
Egész nap egy állandó zsongás, jövés-menés volt, rengeteg család érkezett, új emberekkel, családokkal ismerkedtünk, beszélgettünk.
Egy 12 órás rendezvényt nem lehet címszavakban összefoglalni. Több, mint 250 személy látogatott el, keresett társaságot és kapcsolódási pontot a magyar közösségekhez.
A végére egy nagy családként zártuk a rendezvényt, hálát adva az Úrnak, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, s élvezhettük egymás társaságát. Javaslatot, hogy mikor és hogyan folytassuk a közösségi életet, sokat kaptunk. Repeta, kemény mag buli, szüreti mulatság, hétvégi találkozó… bárhogy nevezzük, ismétlés lesz.
Sok olyan visszajelzést hallottam, hogy ez volt az első Majális, a legjobb Majális, amely több nemzedéknek is jó szórakozást nyújtott.
Köszönet mindenkinek, aki jó szívvel hozzájárult a Majális sikeréhez! Legyünk mindannyian egy cél és egy akarat, magyarul és szívvel!
Székely Enikő
Kép forrása: Hornyák Szabolcs
